VIDA ZSUZSA COACHING

Welcome!

Pántya-Vida Zsuzsa vagyok, diplomás vezetői- és üzleti coach.

Honlapomon tájékozódhat az általam képviselt coaching folyamatról, illetve az elérhetőségeimről is.

Ezek mellett olvashat rólam, illetve eddigi ügyfeleim visszajelzéseiről.

A coaching Folyamat

"Sűrű erdő"

Aki coachingba jön, az egy tudatosan élő ember. Tudja, már hallott róla, hogy egy ismerőse milyen változásba kezdett a coaching során, olvasott róla, hogy sikeres emberek coachhoz járnak. Érzi, hogy van benne tettvágy és hogy „ennél ő többre hivatott”.

Most azonban valahogy még nem tiszta a kép. Rengeteg a lehetőség, sokfelé szétszóródik a fókusz. Annyi módszer van, hogyan lehet megtalálni, mi vezet a célomhoz?

"Az ösvényre lépés"

A coach a kérdéseivel és coaching eszközöknek nevezett fura feladataival ráirányítja a fókuszt a partnere erőforrásaira. Ezek lehetnek nyilvánvaló erősségek és olyanok, amik az önszabotázsok mögött kuksolnak. Ezek miatt nem látszott az ösvény eddig.

"Fentről látni az ösvényt"

Coaching során az ember több perspektívából tudja megnézni az útját. Ez azért hasznos, mert néha annyira az akadályra figyelünk, hogy szem elől tévesztjük a célt. A tagadásaink és hárításaink is mindig újabb és újabb energiaforrásokat rejtenek, ha tudunk más szögből rájuk nézni.

"Energikus léptekkel a csúcs felé"

Amikor már tudatosan használjuk a rendelkezésünkre álló erőforrásokat, nem rettenünk meg az út során felmerülő kintről vagy bentről jövő akadályoktól annyira. Van tapasztalatunk arról, hogy „korábban is megoldottam”. Ez rengeteg Ön-Bizalmat ad.

Ha tudjuk élvezni ezt az utazást, kíváncsi, nyitott és rugalmas hozzáállással szemlélni, hogy mivel találkozunk az út során…lehet a csúcs is más élmény lesz, mint amire korábban számítottunk.

Visszajelzések

“Zsuzsa veszélyes coach: maximális jelenléttel és figyelemmel fordul feléd, és meghallja még azt is, amit még talán magadnak sem mertél kimondani.

Mindezt úgy jelzi vissza Neked, hogy tudhatod: biztonságban vagy Te is és a titkaid. Ez azonban csak a kezdet. A felismeréseket új bátorság és merészen új opciók kísérik.

Próbáld ki, nem fogsz csalódni!”

Izsák Norbert

PhD, MCC

Zsuzsival egy munkahelyi elakadásom kapcsán volt szerencsém együtt dolgozni.

Zsuzsi munkája során vegyíti az intuitív és a tanult coaching módszertanokat – jóval tágabb perspektívát adva ezáltal a folyamatnak.

Holisztikus szemléletben látja az ügyfelet – emberi érzéseivel, problémáival és blokkjaival együtt. Megközelítésével képes a felszín alá menni és elvezetni ügyfelét a probléma gyökeréhez.

Ajánlom annak, aki régóta küzd valamilyen elakadással, legyen szó munkahelyi vagy magánéleti elakadásról, de eddig nem talált megfelelő szakmai támogatást ennek feloldására.

dr. Béres Eszter

HR vezető, Mercedes - Benz Hungária Kft.

Zsuzsi számomra csodálatra méltó tulajdonsága, hogy a coaching során végigéli mindazt, ami bennem, az ügyfélben lezajlik, s sokszor sokkal finomabban érzékeli az én kapcsolat érzéseimet, mint én magam. Amikor aztán ezeket visszajelzi, akkor egy olyan fogantyút kapok a saját dilemmáimhoz, amin keresztül szinteket tudok lépni mélységi megértésben. Ezt a fajta jelenlétet tanulom többek között tőle is. Nagyon szívesen ajánlom!

Schauermann Tamás

Karrier és tanuláscoach, Narrative Bt.

Nehéz megfogalmazni, hogy mitől jó coach valaki. Mitől érzed azt minden egyes alkalom után, hogy ez nehéz volt, de folytatni kell, és mitől érzed azt, hogy mindenképp együtt kell továbbra is dolgoznotok.

Ezen gondolkodom, miközben Zsuzsiról szedem össze a gondolataimat. Nem mindenkinek van meg az a bizonyos hatodik érzéke. És ha birtokolja is esetleg valaki, nem biztos, hogy tud róla. Ha észleli, akkor sem biztos, hogy tudja vagy akarja használni.

Több alkalom kellett, mire megértettem, mi Zsuzsi titka. Lát és ért engem. Látja és érti azokat, akikkel dolgozik. Talán jobban, mint mi magunkat, mert ő nem vész el a részletekben, hanem használva ezt a különös érzéket, kristálytisztán vezet a kérdéseivel végig az úton. Meglátja a lényegünket: azt, akik vagyunk, eredendően, máz és álarc nélkül. Segít nekünk, hogy ugyanezt mi is meglássuk, még ha nehéz is. Mert ez néha verejtékkel és fájdalommal jár. De mindenkinek szüksége van arra, hogy megismerje saját magát. Nekem Zsuzsival sikerül.

Halász Alxandra

pénzügyi vezető, Debreceni Önkormányzat

Kapcsolat

8 + 9 =